A hazai stand-up comedy Benjáminja, a tinilányok kedvence, a Showder Klub legifjabb humoristája, Kiss Ádám tánc helyett kezdett nyilvánosan dumálni, tartott táblát Fábrynak, és bár hírneve hízik, viszolyog a celebléttől, de nem ezért nem tervez előre...

Ádám a kávé mellett azzal indít, hogy ha lehet, tekintsünk el a négyszázhetvenhatodik „hogyan lett humorista című” kérdéstől. De ha már így szóba hozta, rábírom egy kurta eredetmesére...A gimnáziumi szalagavatóra készülve felvázoltam az osztályfőnökömnek, tök gáz, hogy 1850 óta minden osztály ruhát bérel, aztán kering – én sokkal szórakoztatóbbnak tartanám, ha elmondhatnám az osztály története során megesett vicces dolgokat. Eleinte nem tartott normálisnak, aztán belement, amiből nagy siker lett. Ez volt az első alkalom, hogy nagyobb közönség előtt próbáltam ki a „fábryskodást”, merthogy mi ezt csak így hívtuk, nem tudtuk, mi az a stand-up comedy. Ám nem gondoltam arra, hogy ezzel foglalkozzam. Milyen előzményei voltak a mókázásnak? Én voltam az osztály bohóca, iskolarádiót csináltam, kosármeccseket közvetítettem, Kabos Gyula hangján feleltem...  Egyáltalán: tízéves koromtól Fábry Sándor akartam lenni. 2003-ban Budapestre kerültem és két évig tanultam, éltem, mint egy normális ember, aztán nézőként bekeveredtem a Godot Dumaszínházba. Itt összecimbiztem egy fickóval, s mondtam neki: ezt én is kipróbálnám! Kiderült, hogy ő Litkai Gergely, s azon melegében színpadra is álltam, kiderült,hogy tök jó – utána meg már hívtak, tudtak rólam. 2006-ban aztán jött a Humorfesztivál, amit megnyertem... A nagy példaképpel mikor találkozott először? Egy ideig igazi utolsó senkiként dolgoztam az Esti Showderben. Fábry tudta, hogy van egy gyakornok, meg eljárt a Humorfesztiválra, de nem rakta össze, hogy a csávó, aki nyert, az az, aki neki a táblát tartja. Egyszer valaki szólt neki, hogy mi is a helyzet, ő ledöbbent és odajött hozzám: ne szórakozzak vele, miért kulizok? Csak annyit mondtam, hogy szerelmes vagyok az egész műfajba, amit úgy hívnak, hogy humor... Később kaptam tőle egy Dizájn Center-könyvet karácsonyra. Az van beleírva, hogy „a kedvenc tanítványomnak”.Gyakorta élcelődnek saját hírnevükön, ám nem menekülhetnek az ismertség elől... Nem vagyok celeb! És ebben komoly munkám van. Humorista vagyok, számomra nem létszükséglet a kamera, hanem egy eszköz, hogy minél több emberhez eljussak. Tévé nélkül is szórakoztatom az embereket. Természetesen az ismertség miatt tartozunk többet is megosztani magunkról a nézőkkel, de odáig nem akarok eljutni, hogy arról írjanak: Kiss Ádám karácsony este fél nyolckor töltöttkáposztát evett. Majd ha kutyát szül a macskám, én magam hívom a médiát.Azért a hölgyrajongók csak nem taszítják? A fellépések végén gyakran kialakul a spontán Kiss Ádám-simogató, fényképezkednek velem, ezzel nincs is semmi baj. Igazából az a zavaró, hogy amikor másnaposan mennék le a kisboltba, akkor egy kiránduló osztály rám veti magát. Amikor belevágtam ebbe a buliba, arról nem volt szó, hogy nem fogok tudni zsemlét venni...

Eljutott a tudatos karrierépítésig? Csak teszem a dolgomat. Ezt csinálom, amíg az emberek nevetnek. Ki a franc tudja, mi lesz fél év múlva? Jön egy kormányrendelet, hogy nincs nevetés, vagy színre lép az új Hofi. A múltkor azt kérdezte egy újságíró: meddig szeretném ezt csinálni? Mondtam neki, hogy 2012. február 5-én, kedd reggel fél nyolckor abbahagyom, nem érdekel. Ő döbbenten nézett... Amíg eljönnek megnézni, addig csinálom, tényleg csak egy napra gondolok előre.